Isabel
Szente Krisztián, Szente Szergiusz
Olyan hűvösek az éjszakák
és a nappalok
mióta elmentél,
azóta hiába várlak.
Keresem szüntelen,
de nem lelem árnyadat.
Azt hiszem nem bírom
belehalok.
Ha egyszer még enyém lennél,
többé nem tudnál élni egy mással.
Ha egyszer még érezhetnéd amit én
Isabel,Isabel,Isabel.
Felkavaró érzések
kínozzák a lelkem,
hogy miért is volt
hirtelen fagyos a szád.
Sokáig nem értettem,
csak áltam csendben,
egyedül maradtam,
társam a néma magány.
Ha gondolnád mennyire várlak,
úgy rohannál a karomba már.
S fájna,
mert velem már nem leszel sosem
Isabel,Isabel,Isabel