Hozzád

Elmegyek innen, nincsen maradásom,
Végleg itt hagyom az álomvilágom.
16 lettem, s a legnagyobb álmom,
Hogy melletted keljek, te légy a párom.

Hiába mondod, hogy nem szeretsz engem,
Mert szívembe véstem mélyre a neved.
Ez itt marad örökre, nem feledlek,
Mert számomra miénk a legszebb mese.

Ha felhőket nézek, a szemedet látom,
Az utcán sétálnak a boldog párok,
De egy baj van ezzel, elmondom neked:
Az, hogy te sajnos nem vagy mellettem.

Ha meghalnék, téged az sem érdekelne,
Mert érzéseim ellen nincsen védelmem.
Ha síromnál állsz, akkor rájössz talán,
Hogy nálam jobban szeretni nem lehet már.

Ha meglátlak, remeg a kezem és szám,
Az érintésedbe babám belehalok tán.
Azért írom most zenébe az egészet,
Hogy elhidd, mennyire szeretlek téged.

Más vagy, mint a többi, ezt tudom, ezt érzem,
De szerelmet vallani még mindig félek.
Ha meglátlom reggel esőben a napot,
Tudom, hogy szép lesz minden nagyon.

A szíved, a lelked, minden megfogott,
Szívem ilyen erősen verni nem szokott.
Mint amikor meglátlak téged az utcán,
Érzéseim törnek ki úgy, mint a vulkán.

Feledni téged soha nem is foglak,
Mer' szerelmes még ennyire sosem voltam.
Szeretni? Hidd el, én örökre téged,
A szíved mélyén én majd tovább égek.