Ilyenek és olyanok

Majoros Gábor, Majoros István

Aki erőszakot szül,
vagy épp csecsemőt,
aki állatot tart és néha szeretőt,
aki tettekre sarkal,
vagy csak egy cipőt,
fegyvert tölt és ezzel az időt,
aki józanul érvel, de részegen is,
aki embert öl, ha félszegen is,
és ha felrémlik elötte
az idegen arca,
tudja ez már az idegek harca.

Aki halhatatlan hős, vagy
élhetetlen senki,
és nem tud a jövőben jelen lenni.
Vár, csak vár, míg az idő múlik,
de tudja, nem csak a gumi nyúlik.
Rettegésben tart,
mert retteg Tőled,
és bélyeget cserél,
míg más a nőket.
És lassanként megőszült hajjal már,
rájön hogy a vér bajjal jár.

REFR.
Emberek ők is, csak emberek.
Olyanok és ilyenek.
Ilyenek és olyanok,
de emberek nem állatok.

Aki bájait ingyen is osztogatja,
Közben az érzéseim fosztogatja.
Túl van egy-két bicikli túrán
és soha nem volt még
elvonókúrán.
Persze nem igazán szavahihető,
de aránylag könnyen hazavihető.
Fennhordja az orrát,
de lenn a mellét,
belém zuhan és csak utána mellém.

Akinek az a tény is elegendő,
hogy nem csak a bűn eredendő.
Megteheti, amit megtehet,
hogy a végére hagyja a kezdetet.
S a jövőre való tekintettel
a halálodtól sem tekintett el,
És elhiszi, hogy mindez rendszeretet,
Pedig csak a rendszer etet.

Aki keresni akar
egy más világot,
de itt Poklot talál
nem a Másvilágot.
És tudatosul benne
az a sovány vigasz,
az élet számára
pusztán grimasz.
Behúzza fülét, behúzza farkát,
és egyre ritkábban tartja a markát.
Érthető: szavai közhelyek.
Ők mind itt élnek köztetek.

Curiosità sulla canzone Ilyenek és olyanok di Res

Chi ha composto la canzone “Ilyenek és olyanok” di di Res?
La canzone “Ilyenek és olyanok” di di Res è stata composta da Majoros Gábor, Majoros István.

Canzoni più popolari di Res

Altri artisti di Dance music