Pillanatok
Fodor Zoltán, Jánosi ’Cicó’ Szabolcs
Fogaim nyoma bőrödön
Pillantásod enyémbe akadt
Éhes vagyok és közönséges
Állok a forró zuhany alatt
És éppen arra gondolok
Mennyire sebezhető az ember
Felemelő és félelmetes egyben
Ez a mindent elsöprő szerelem
Az égő szétpattan
Nincs többé rá szükség
A lényeg úgyis láthatatlan,
Üldöz egy álom
Nem gondoltam volna,
Hogy egyszer végre megtalálom!
Pillanatok állítják meg
A megszokások kerekeit,
Évekig ugyanúgy forogtak
S hirtelen minden megváltozik
Most éppen arra gondolok
Mennyire szabad lehet az ember
Felemelő és félelmetes egyben
Ez a mindent elsöprő szerelem
Az égő szétpattan
Nincs többé rá szükség
A lényeg úgyis láthatatlan,
Üldöz egy álom
Nem gondoltam volna,
Hogy egyszer végre megtalálom!