Fájdalmak viharában

Elég volt!

Összevarrt füllel a hangokat
Kiégetett szemmel a képeket
Önmagam nélkül nincsen akarat
Szétfeszíti a vérzõ sebeket

Egy kínokkal teli önzõ vágy
Pokoli tûzzel égetett fel
Nincs itt semmi, ami engem vár
Szívem megtelt gyûlölettel

Hátam mögül, egy múltbeli jelen
Feltámadt a szemem elõtt
Arcom elé hajtom a kezem
Világom újra romba dõlt

Nem kell e világ összes szépe
Annyit ér, mint az árulás
Nem kell e világ összes képe
Nem ér többet mint a barátság

Hatalmas érzés, mi mindent eltakar
Könnyes szemmel, mégis elfelejt
Gyilkos kérdéssel a lelkembe mar
A fájdalom trónjára felemel

Nergal