Rossz módszerrel tanítják

Kárpáti András, Kisztner Norbert, Lovas Norbert, Tóth Szabolcs

Rossz módszerrel tanítják, a gyerekeket jóra,
Csodálkoznak utánna, hogy nem hallgat a szóra,
De ha másképp gondolnák talán az egészet,
Enyhítenénk mi is a feszültséget,
De õk csak szidkozódnak,
És azt szeretnék, hogy felnõtté váljak.

Nem értem hova ez a sietség,
Mért kell az, hogy felnõttnek tekintsél?
Én jól érzem magam így is,
Majd idõvel felnövök én is,
De addig szeretném élni azt,
Amit késõbb már vissza nem hozhatsz!

Az emberek (felnõttek) szivatják egymást,
Jól esik (nekik), hogy nem hoznak megoldást,
Megcsalják, egymást szidják,
Egymás között, csoda hogy bírják!

Én nem szeretnék felnõtté válni,
Magunk helyett másokat hibáztatni,
Azért, hogy jobban éljek,
Másokat a föld alá nyomni.
Föld alá nyomni, vérig sérteni, kényszeríteni.

Nem hiszem, hogy túl nagy kérés lenne az,
Ha néha-néha egyszer megkérdeznék azt,
Ha meggondolnák jobban, mért kell,
Hogy megtanuljam erre miszükségem,
Végül úgyis azt csinálom, mint mások
Dolgozok a síromat ásom.

Az emberek (felnõttek) szivatják egymást,
Jól esik (nekik), hogy nem hoznak megoldást,
Megcsalják, egymást szidják,
Egymás között, csoda hogy bírják!

Curiosità sulla canzone Rossz módszerrel tanítják di Must

Chi ha composto la canzone “Rossz módszerrel tanítják” di di Must?
La canzone “Rossz módszerrel tanítják” di di Must è stata composta da Kárpáti András, Kisztner Norbert, Lovas Norbert, Tóth Szabolcs.

Canzoni più popolari di Must

Altri artisti di Hard rock