Hangokba zárva

Valaki megint Holdra lépett,
Megint valahol piros a hó.
Megint valami végleg véget ért,
Valahogy semmi se jó.

Megint nem Rólunk szól az Élet,
És megint túl sok a rossz idő.
S lassan több lesz a csúnya nagy felhő,
Mint a gyönyörű nő.

Így hát nekem csak a zene maradt,
Én hangokba zártam az álmokat.
És addig játszom a dalt tovább,
Míg szól a húr a régi zongorán.

Lehet szomorú még a vasárnap,
És lehet okos, aki jól kinéz.
De engem lassan már az sem érdekel,
Mire jó ez az egész.

Mert, ha összedől a nagy világ,
Én akkor is ütöm csak a zongorát.
És az se baj, ha hamis egy dal,
Csak szóljon egy életen át.

Ha összedől a nagy világ,
Én akkor is ütöm csak a zongorát.
És az se baj, ha hamis egy dal,
Csak szóljon a szívemen át.

Mert, ha összedől a nagy világ,
Én akkor is ütöm csak a zongorát.
És az se baj, ha hamis egy dal,
Csak szóljon egy életen át.

Ha összedől a nagy világ,
Én akkor is ütöm csak a zongorát.
És az se baj, ha hamis egy dal,
Csak szóljon a szívemen át.

Mert, ha összedől a nagy világ,
Én akkor is ütöm csak a zongorát.
És az se baj, ha hamis egy dal,
Csak szóljon egy életen át.