A Bellaria erkélyén, Bécsben
(Lucheni):
1869. május.
A Burgtheaterben tett látogatás után
Sophie a Bellaria erkélyén élvezi a friss éjszakai levegőt.
Elszunnyad a könyv felett, amit olvas, és...
(Ferenc József):
Mama, mért nem érti meg, hogy ezzel ön csak árt?
Minek űzi ellenem e rémes praktikát?
Mit se bánja házasságom - menjen csődbe csak!
Hagyja abba intrikáit!
(Sophie):
Fiam!
Mondd, ily nagyot hogy tévedhetsz?
Nem én vagyok, ki tönkretesz!
Orrodnál fogva ő vezet, rajtam így bosszút áll -
milyen szégyen!
(Ferenc József):
Üres vád!
(Sophie):
Harcom van véle - s kérded, mért?
(Ferenc József):
S vélem!
(Sophie):
Mert itt a császárság a tét!
(Ferenc József):
Nem hiszem!
(Sophie):
E nőnek birka vagy csupán!
(Ferenc József):
Voltam én mással, higgye el, nincs különb!
(Sophie): ---> (közben Ferenc József)
Ám egy császárnénak illik
fényes példát adni mindig!
illik önfeláldozóan
élni értünk!
--->(Ferenc József szövege):
Ön bántana,
és örvend, ha árt,
de többé köztünk
nem kelt viszályt!
(Sophie):
Viszályt?
Istenem, itt sokkal többről van szó!
(Ferenc József):
Én megszoktam, hogy önt szolgálom,
de többet ér a boldogságom!
Ön bármit tesz,
én hozzá tartozom!
(Sophie):
Ezt érdemlem, mondd?
Hálád ennyi volt?
Tőlem kaptál mindent -
életed, s trónt!
Nem volt könnyű ám,
s nem sok haszna lett
jégnek lennem, s kőnek
érted, s ellened!
Mindent elhagytál -
látsz majd szörnyű bajt,
és ha késő lesz már,
akkor értesz majd!
Értesz majd!