Tagadom

Ref. (2x)
Tagadom, hogy valaha is szerettelek téged,
Tagadd te is, bár nagyon jól tudod, hogy véged,
Ha rád nézek, elcsábít tekintetem fénye,
Még ne menj el, kérlek, ne mondd ki, hogy vége!

I.
Tagadok mindent, mi rólad és rólam szólt,
Ami volt nem számít, nem érdekel a múlt.
Mikor szerelem dúlt, kint az ég beborult,
Elvadult az érzés, talán gyűlöletté fajult.
Elhalkult egy dallam, de egy másik üvöltött,
Feltöltött méreggel, szívem új alakot öltött.
Jéggé dermedt, többé nincs már rád szükségem
Eluralkodik majd rajtam a női büszkeségem.
Üvegbe zárom, mi bennem úgy dobogott,
Miben láng lobogott, most örökre megfagyott.
Elhagyott a szerencse, bekopogott a bánat,
Bocsánat, ha néha én még újra megkívánlak.
Itt várlak mindig, de vissza soha nem hívnálak,
Mit látnak szemeim, azt mondják valóságnak,
Helló másnap! Üdv újra itt nálad!
Hogy jól vagyok, csak te tudod, hogy ez látszat!

Ref. (2x)

II.
Tagadom, hogy fáj, tagadom, hogy vérzem,
Tagadom, hogy lelkemet épp meghalni érzem.
Már készen állok, de úgy néz rám két szem,
Mintha hibáznék azzal, hogy ha elhinném végem.
Én nem kértem, hogy szeresd az angyali énem,
De az ördögi lent hagy szenvedni a mélyben.
Az égen látom nevemet egy felhőbe írva,
A lapon nincs már több szó, hisz kifogyott a tinta.
Ha úgy élném a mát, mintha nem lenne holnap,
Akkor bevallanám, hogy soraim csak hozzád szólnak.
De nem foglak keresni, nincs többé te meg én,
Előbb állnék egyedül egy magas szikla peremén.
Szeretném, ha többé nem éreznék már semmit,
Sem itt, sem máshol, nem szeretnék meg senkit.
Nem hit kérdése, hogy elérjem, mit akarok,
Elég lesz, ha előtted, minden szót letagadok.

Ref. (2x)

Még ne mondd ki, hogy vége� kérlek, még ne� ne mondd ki, hogy vége�

Ref. (2x)